a mindent is mérő kütyükről

kék lesz-e az ember foga, ha bluetooth-os fogkefével mossa?

2010-ben lett meg az első okostelefonom (hello iphone 4). hatalmas élmény volt egy miniszámítógépel a zsebemben mászkálni, ami egyben videokamera is. teljesen lenyűgözött, hogy az apollo 11 számítástechnikai képességeit messze meghaladó kütyüm van. és azok a szép színes app-ok! nagyon gyorsan teletömtem velük a 16 gigás memóriát, az éhségem csillapíthatatlan volt.

az elmúlt 8 évben őrületes mértékben szaporodtak el a mobil eszközök, ma már 30 ezer forintért jobb okostelefont kapsz, mint anno az úttörő iphone volt. 2010-ben félmilliárd felhasználó volt. ez a szám mára megtizszereződött a világban, ráadásul a fejlődő országok csak most kezdenek igazán rákapcsolni. svédországban például az emberek 74%-ának már van smartphone-ja – ezzel a másodikak a ranglistán -, míg az indiai penetráció még csak 28,5%-os 2018-ban.

a technika fejlődését, és a fenti trendet meglovagolva hamar megjelentek az okosórák, és más wearable cuccok. ma már egy rendes nyugati fogyasztónak a fülén is lóg valami kütyü, ami össze van kötve egy app-al, hogy színes-szagos grafikont készítsen a heti fülzsírtermelés átlagos mértékéről. ez az adat természetesen megosztható a facebookon és egyéb szociális médiákban. a totális elidegenedés kellős közepén virtuális közösségek alakulnak egy-egy nagyon specifikus tevékyenség köré, mint például a futás vagy a meditáció.

a társkeresés már régen a telefon jobbra-balra húzogatásával történik – az ember hamarabb tudja, hogy este dugni fog, minthogy egyetlen élő szót váltana a következő szexpartnerével.

közben bőszen gyűlik a big data. nem teljesen világos még, hogy ezt kik és mire fogják használni, de azért jó ha van. ez az új aranyláz.

a google például tudja, hogy mikor voltam legutóbb a sarki ázsiai étteremben. kisebb-nagyobb start up-ok egymás lábán taposva próbálják aggregálni az összes orvosi információnkat és a wearable eszközeink adatait. mennyit aludtunk tegnap, abból mennyi volt mély alvás, hányszor ébredtünk fel, mennyit mozogtunk az elmúlt héten?

nekem is volt okosórám egy ideig, mert kíváncsi voltam milyen, de mára megutáltam a dolgot. nagyon zavart, hogy minden értesítés egyből a karomon villog, már elő sem kell vennem a zsebemből a telómat, hogy a napom teljesen szét legyen zilálva irreleváns információkkal. a mindennapos feltöltésről pedig nem is akarok elkezdeni beszélni!

házi feladat: számold össze, hogy hány darab olyan eszközöd van, ami rendszeres/napi feltöltést igényel! őrület, nem?

az apple watch 4. generációjában szimpatikus, hogy észleli ha a user-nek szívinfarktusa van. szerintem a beteggondozásban és az egészségügyben nagyon hasznosak lehetnek ezek az új technológiák. az elterjedésük azt is jelenti, hogy a gépek átveszik az egymással való törődés szerepét az emberektől.

2022-ben a tömött utcán összeeső emberhez senki nem megy majd oda, mert tudják, hogy az okosórája már hívta a mentőket, és a drón hozza az orvos droidot a helyszínre – nincs itt semmi látnivaló, kérem haladjunk tovább!

idős szüleinket majd nem kell gondozókba benyomni, ha nem tudunk róluk napi szinten gondoskodni, mert a nővérek és az orvosok online lecsekkolják majd, hogy rendben van-e a vérnyomás, vérkép, mit ettek, mennyit aludtak stb.

nagy léptekkel haladunk egy teljesen elidegenedett világ felé. már most is az emberek 90%-a a mobiljába merülve tölti a teljes menetidőt reggel a stockholmi metrón. senki nem néz föl, senki nem néz egymásra.

nem beszélgetünk egymással többé, hanem csetelünk – egyszerre három emberrel, miközben éppen valami egészen mást csinálunk. közben annyira hiányzik az emberi hang, hogy podcastokat hallgatunk, ahol legalább passzívan részt vehetünk egy virtuális, konzerv beszélgetésben.

szuperszámítógépeket kaptunk elérhető áron, de fogalmunk sincs, hogy mire kéne őket használnunk ahhoz, hogy boldogabbak legyünk. elvileg a technológiának köszönhetően mára sokkal kevesebbet kéne dolgoznunk, mint régen. ehelyett 0-24-ben készenlétben állunk, folyamatosan jönnek az emailek, az értesítések, a zaj.

még többet, még nagyobbat, gyerünk, hajrá, teljesíts! gyorsabban!

annyira bonyolult lett a világunk, hogy szerintem kezdjük teljesen elveszteni a talajt a lábunk alól. mitől vagyunk boldogok? mitől vagyunk egyensúlyban?

a mai információs káoszban a választ egyre nehezebben találjuk. valószínűleg ezért is próbálunk meg mindent mérni.

arról viszont nem veszünk tudomást, hogy az összehasonlítás teljesen megöli az örömöt. ma csak 1 perccel lassabban tudtam lefutni az 5 km-t, mint múlt héten, így hiába éreztem jól magam a mozgás közben, nem tudom igazán értékelni.

nem vagyunk profi sportolók, minek lemérni minden egyes mozdulatunkat? mi történik akkor, ha szimplán élvezem az erdőben bringázást, és nem a pulzusomért vagy az átlagsebességemért aggódom?

zavar, hogy a haverod megint kétszer akkora távot nyomott le, mint ami neked menne? ráadásul ezt mindenki láthatja is a facebookon. eljött az idő, hogy NEM-et mondjunk!

ennek az írásnak egyébként az volt az apropója, hogy tegnap láttam egy elektromos fogkefét, ami bluetooth kapcsolattal a telefonra letölthető applikációra küldi a fogmosásod adatait. ez már a teljes őrület jele.

pusztán azért mert képesek vagyunk mindenbe chipe szerelni, még nem biztos, hogy kell is!

most, hogy mindenki az internet of things-en dolgozik érdemes elgondolkodnunk, hogy milyen irányba akarunk tovább menni – bár nekünk fogyasztóknak egyre kevesebb választási lehetőségünk marad.

a boldogsághoz feltétlenül szükséges, hogy minőségi emberi kapcsolataink legyenek, hogy egy (valós) közösséghez tartozzunk.

lehet, hogy simán 120 évig fogunk élni, de mi lesz abban az öröm, hogy ha az okosóránk és az orvosi számítógépünk fogják egymással megtárgyalni, hogyan érezzük magunkat?

Hírdetés